Sok kicsi tényleg sokra megy

Sok kicsi tényleg sokra megy.

„A sok kicsi, sokra megy, régi magyar igazságot alapul véve a megyei jogú városok közül elsőként 2007-ben megalkottuk a gazdaságösztönző adópolitikát és a helyi iparűzési adó mértékének fokozatos csökkentésébe kezdtünk. A gazdasági válság kellős közepén, 2007 novemberében elindított négy éves csökkentési periódusban a korábbi 2 százalékról 2011-re 1,6 százalékra vittük le az adót. A koncepció nem várt gyorsasággal hozta is az eredményeket: egy év alatt nőtt a vállalkozások száma, és nőtt az adóbevételünk is, ez a trend pedig azóta is folytatódik. 2008 óta több mint 6 milliárd forintot hagytunk a vállalkozásoknál, amelyek ez idő alatt 6 ezer új munkahelyet hoztak létre városunkban és a mai beruházással együtt több mint 300 milliárd forint értékű beruházás valósult meg.”

Ez igaz, de 2011 óta tovább már nem csökkent az iparűzési adó, pedig a környező települések szinte mindegyikén a Kecskeméti Iparűzési Adónál alacsonyabbak. Arról nem is beszélve hogy csak Kecskeméten van építményadó. A 6 ezer munkahelyteremtésből alapvetően közel 3000 a Mercedes gyár idetelepüléséből adódik és a további 3000 munkahely jelentős hányada a közszféra és a közfoglalkoztatás. A versenyszféra nem sok munkahelyteremtéssel büszkélkedhet. Ebből is látszik, hogy a számok makacs dolgok és a Siker Propaganda nem teljesen fedi a valóságot. Akkor hogy is van ez?

Tovább a facebook bejegyzéshez